A majom jelenti

Izé. Mostan én is billentyűzetet ragadok végre úgy magamban is. Hogy eddig ezt miért nem tettem? Részben mérhetetlen lustaságból és részben, mert a közelmúltig semmi izgalmas nem történt velem. Gnuuuval ellentétben nekem nem hozott olyan sok izgalmas élményt az újév. Cserébe viszont dolgozhatok a doktorimon újra gőzerővel =) Ennek megfelelően az elmúlt hetekben nagyrészt az egyetemen ültem és modelleket futtattam és elemeztem, cikkeket bújtam referenciák után kutatva, cikket és konferencia-absztraktot írtam, ábrákat gyártottam, papírokat töltöttem ki és úgy általában az időm jelentős részében a billentyűzetet pömpöltem.

Ebből a szürkéskék mókuskerekezésből jelentett némi kitörést, hogy a hét elején Grenoble-ba kellett utaznom. Egyrészt azért, mert másfél év után tavaly júliusra sikerült minden hivatalos szerven végigverekedni a közös témavezetésről szóló papírjaimat, minek csodás folyományaként megkezdhettem a felvételi-beiratkozás procedúrát Grenoble-ba. Most ennek a - különben csöppet sem rövid vagy egyszerű - folyamatnak a végső fázisában találkoznom kellett az ottani doktori iskola vezetőjével egy rövid beszélgetés erejéig, illetve be kellett iratkoznom a helyi TO-n.

Másrészt azért is szükséges volt ez a rövid kiruccanás, hogy tudjak konzultálni Peterrel, az ottani témavezetőmmel (az egyébként megvan, hogy Norvégiában és Franciaországban vagyok PhD hallgató, de a két témavezetőm holland? =).

Az utazásnak remek alapot szolgáltatott, hogy néhány nappal indulás előtt sikeresen lebetegedtem (mindjárt meg is jött a hétvégére a jóidő, ahogy az a nagy könyvben meg van írva), így aztán hétfőn természetesen fitten és üdén vághattam neki a - mindkét végén buszozással kiegészített, Amsterdami átszállással fűszerezett - repülőútnak. Az út maga meglehetősen eseménytelenül zajlott, a hotelt is simán megtaláltam és még a recepción is beszéltek angolul (ez ugye nem kézenfekvő, ha az ember francia földre látogat).

Az izgalmak igazából kedden kezdődtek. Úgy volt, hogy 11-kor kezdődik az egyetemen az interjú (de gyűlölöm ezt így leírni). Én rendben be is értem és akármilyen hihetetlen is, de minden lényeges papírt is sikerült magammal vinnem, de a beszélgetés mégis elmaradt. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy miután előző éjszaka leesett az első komolyabb hó, az elbeszélgetést levezénylő professzor fennragadt a környező hegyekben lévő házában, másrészt pedig - mint utóbb kiderült - el is felejtkezett róla, hogy neki aznap bármi fontosabb dolga is lenne, ezért olyan nagyon nem is próbálkozott kiszabadítani a jégbefagyott autóját. A nap java ezek után a francia adminisztrációra oly jellemző három köbméternyi hivatalos papír kitöltésével telt. A helyi TörökGabi (/ZsírosTimi) egy nagyon kedves - Cristin Bigot névre hallgató - negyvenes hölgy, aki már átverekedte magát az alapfokú angol nyelvkurzuson (most épp a haladóba jár), így helyenként még meg is értettük egymást. Ez mondjuk igazából elég sovány vigasz volt, tekintve hogy a kitöltendő papírok ettől még szinte mind franciául voltak, ami mindenképpen lassította a procedúrát.

Délután-koraeste még sikerült némi konzultációra is sort keríteni Peterrel, így aztán a nap végére egészen kifacsart állapotban sikerült visszakecmeregni a hotelbe. Szerdán reggel 10-re már tényleg sikerült bejönnie a doktori iskola vezetőjének. Aztán egy szempillantás alatt feltett vagy három kérdést, aláírt, pecsételt és már el is húzta a csíkot, mondván hogy dolga van. Ez mondjuk annyira nem is volt nagy baj, mert 11-re volt időpontom a központi adminisztrációnál. Na nem azért kellett időpontot egyeztetni, merthogy olyan sokan álltak volna sorban; pusztán arról van szó, hogy a héten akkor dolgozott utoljára az egyetlen olyan hölgy, aki beszélt angolul (jelzem ő is ugyanarra a haladó kurzusra jár délutánonként, mint Cristin). Végül - hogy minden a lehető leggyorsabban menjen - Peter is eljött velem és így aztán olyan nagyon nem is kellett sokat küzdeni. Eredmény: van francia kötelező felelősségbiztosításom és francia diákigazolványom. Ez azért vicces egyébként, mert norvég az bizony nincs, ugyanis itt a PhD hallgató alkalmazottnak számít...

Egyébként az egész adminisztrációról sokat elmond, hogy a közös témavezetői szerződésben szereplő mondatot, miszerint egyik egyetemen sem kell regisztrációs díjat fizetnem, Grenoble-ban teljesen elfogadhatatlannak találták és úgy értelmezték át, hogy akkor nekem csak egyszer kell fizetnem (és nem minden évben egyszer). Egyébként, csak hogy tiszta legyen, itt egy röpke 370 Eurós összegről beszélünk...

Délután még volt egy jóadag eszmecsere Peterrel, aminek a részleteibe nem mennék bele, mert én ugyan roppant izgalmasnak találtam a dolgot, de azért kétlem, hogy ez a téma olyan nagyon lekötné ezen blog olvasóközönségét. Normál esetben ez lenne az a pont, ahol képek következnének egy esti sétáról, vagy a városról, de a helyzet az, hogy olyan cefet idő volt egész végig, hogy még véletlenül sem tudtam egy icipicit sem csatangolni, szóval ezek a következő látogatás utánra maradnak majd.

A visszaút újfent zökkenőmentesen zajlott. Az egyetlen említésre méltó eset nemsokkal ereszkedés megkezdése után, Bergen felett történt, amikor a pilóta adott egy gyors időjárásjelentést, aminek a veleje valahogy úgy hangzott, hogy "The weather is actually quite nice in Bergen. There are a few clouds here-and-there...". Nemsokkal később aztán, miután leereszkedtünk a szokásos 3, tömött felhőréteg alá, és a táj felvette az itt oly normális szürkéskék árnyalatát újra megszólalt a pilóta, hogy bocsánatot kérjen a fals infóért, az egész gép nagy derültségére =D

Tudom, hogy a történet eddig sem volt különösebben izgalmas, de most - hogy így a végére értem - legalább rájöttem, hogy úgy Isten igazából befejezni sem nagyon tudom semmilyen frappáns csattanóval. Remélhetőleg záros határidőn belül csinálunk majd valami izgalmasat, fergetegeset, utánozhatatlant és szórakoztatót is, amit persze tökéletesen dokumentálunk majd ezernyi pazar képpel. Addigis vissza a szürkéskék mókuskerékbe.