A franciáknál szokás, hogy február másodikán palacsintát esznek. De úgy országos szinten mindenki. De franciások, cáfoljatok meg. Mindenesetre Suzon erre a rejtélyes ünnepre hivatkozva palacsintázásra hívott minket (ha nem is másodikára, de hetedikére sikerült összehozni a dolgot). Suzon és Philippe egy roppant aranyos házikót bérelnek a belváros egyik macskaköves kisfaház részében, a jogi kar környékén. Jó norvég szokás szerint nagy ablakok, függöny nélkül, telibe az utcára merednek. Illetve meredni inkább a turisták merednek, az ablakon befelé. Elég vicces azért úgy élni, hogy a nappalidba folyamatosan belátnak. Azon nevetgéltünk, hogy vajon Suzon hány japán turista fotóalbumában jelenik meg, amint főzőcskézik? Node vissza a palacsintázáshoz.
Itten kéremszépen két féle palacsinta-tészta is létezik, külön sós és édes töltelékhez. Az én véghetetlen konyhai tapasztalatommal és hozzáértésemmel a különbségek részletezésébe nagyon nem mennék bele. A palacsintákat magukat Suzon előre elkészítette, de a sós tölteléket mindannyian magunknak sütöttük bele. Volt itt lazacos, tojásos, zöldnövényes, béééékönös, sajtos, illetve ezek szabadon választható keveréke is. A sós palacsinták után következtek az édesek; lekváros, kakaós, diós, ananászos, mi szem-szájnak ingere =)
Az este nekünk valamivel rövidebb lett, mint a többieknek (Louise, Vaneeda, Katarina és Vivi voltak még hivatalosak), mert mi a társasozós részre már nem tudtunk maradni, de azért így is jól szórakoztunk. Bizonyítékül jöjjön néhány nemtúlcsodálatos kép =)
 |
| Louise munkában |
 |
| Iló gubbaszt |
 |
| Katarina |
Ha egyszer palacsintakészítésre adnád a fejed próbáld ki, hogy a tojásfehérjét külön felvered és úgy kevered bele a tésztába a végén. Az eredmény az úgynevezett amerikai palacsinta, lágy, levegős tésztája, ami nagyon finom szintén.
VálaszTörlés