Spanyol kiruccanás (2. felvonás, 1. szín)

Pont egy hete sikerült utoljára érdemben időtszakítanom írásra. Azóta költöztettem a lányokat szombaton, majd Karthikot és magunkat (Ilót és engem) is szerdán. Ezek mellett megvolt a héten a szabadságolás utáni első meetingem is a témavezetőmmel és hogy erre rendesen fel tudjak készülni, igencsak sokat dolgoztam is. Szerda óta azonban karbantartás miatt áll a szerver amin dolgoznom kellene és mostanra fogytam ki egyéb teendőkből és kicsit lelkesedésből is. Ennek örömére úgy döntöttem, hogy korán hazajövök, billentyűzetet ragadok és lassan csak befejezem a spanyol kiruccanás minisorozatot, mert mostmár bizony épp itt volna annak is az ideje =) Előzetes elképzeléseimmel szemben arra jutottam, hogy a vasárnapot, amit a Monserrat-on töltöttem mégis inkább majd egy külön színben és ennek megfelelően egy külön bejegyzésben örökítem meg. Ennek az a prózai oka, hogy semmi kedvem (és főleg semmi erőm) egy újabb maratoni hosszúságú bejegyzéshez.

Valahol ott hagytam el a fonalat, hogy pénteken délután visszatértünk a terepről Barcelona-ba. Itt elbúcsúztunk Joseph Anton-tól és Nuria-tól (nomeg Ritske-től) és Suzonnal meg Charlotte-tal lebeszéltük a közös városnézés részleteit. Első körben jól el is váltunk, ők elmentek megkeresni a saját szállásukat, én pedig megindultam felkutatni az enyémet. Annyit tudtam róla, hogy a roppant találó nevű InOut Hostel 20 percnyire van a belvárostól metróval és a közelsége ellenére igencsak zöld környezetben, hegyek között búvik meg. A helyet egyébként leginkább Buda északnyugati részéhez tudnám igazán hasonlítani. Dimbes-dombos, inkább hegyes, nagyonzöld vidék, elszórva villaszerűen nagy épületegyüttesekkel. A Hostelről érdemes tudni, hogy van sportpályája, úszómedencéje, két bárja és egy étterme, valamint hogy nonprofit módon, sérülteket foglalkoztatva működik. Ez utóbbit egyébként én előre nem tudtam, csak szépen lassan sikerült összeraknom apróbb jelekből. A recepciós srác például egy nagyon életvidám kerekesszékes srác volt, aki végig mosolygott, de szegénynek nem csak a lábaival voltak gondjai, hanem például a kezével is, így nagyon-nagyon lassan haladt csak a check-in. A reggeliknél is jellemzően egy "ép" és egy "sérült" ember dolgozott együtt, és a takarító személyzet között is ezt a trendet figyeltem meg. Nekem nagyon-nagyon szimpatikus volt a hely és igazából kifejezetten olcsó is volt. Az a szoba, amiben én laktam teljesen rendben volt és az ott éjszakázók is kifejezetten jófej emberkenek tűntek, szóval csak ajánlani tudom mindenkinek. A legnagyobb meglepetést egyébként az okozta, hogy kiderült, a nagy kertbe teljesen szabad bejárásuk van a vaddisznóknak. Ezek mondjuk nem olyan zrínyi-ölő vadkanok, csak amolyan vadcocák, de nagyon urbánus módon közlekednek és az embert igencsak meg tudják ijeszteni az éjszaka közepén. Gyakorlatilag minden este találkoztam velük és volt, hogy éjszaka, még elalvás előtt hallottam őket, amint a teraszon randalíroznak. Roppant bájos volt, az szent =)

Node vissza a menetrendhez. Szóval miután mindannyian megjártuk a saját szállásunkat és megszabadultunk a cuccainktól a Sagrada Familia előtt találkoztunk újra. Ezúttal már előre megvettük a jegyeket online, persze ezúttal még véletlenül sem volt sor, ahogyan az Murphy nagy könyvében meg van írva, dehát jól volt ez így =)

Az épület kívülről szép, egyedi, de belülről leírhatatlan. Lélegzetelállító. Egy fél órányi szótlan (többnyire fölfelé) bámulá sután leültünk és jól megbeszéltük, hogy egyszer ide még mindannyian vissza akarunk jönni, csak azért hogy csöndben ülhessünk és csodálhassuk a helyet legalább egy teljes napon át. Visszaadhatatlan élmény. Tényleg nem is próbálom meg szavakban lefesteni, mert túlmutat rajtam. Aki teheti mindenképpen nézze meg egyszer ebben az életben...

A Sagrada Familia-tól megindultunk abba az irányba, amerre a tengert sejtettük, de út közben azért még betértünk egy-két kocsmába meginni egy-két-három-négy sört, hogy aztán a partra már tök sötétben érkezzünk meg. Éppencsak megáztattuk a lábunkat és befejeztük azt a sört, amit út közben az utcán vettünk valami sráctól, amikor megjelentek a rendőrök és elkezdték elterelni az embereket a partról, hogy felszabadítsák a terepet a takarítók számára. Mit ne mondjak, egyébként rá is fért a strandra a takarítás, mert egészen komoly szeméthalmokat képesek az emberek akárcsak egy nap alatt is felhalmozni maguk után... Innen én villámléptekkel indultam meg, hogy elérjem az utolsó metrót, ami kivitt a hostelbe. Egyébként ez az utolsó metróhoz rohanás dolog egy visszatérő motívumnak bizonyult. Az egy dolog, hogy az ember kiszámolja, hogy hogyan érheti el az utolsó metrót, de hogy vajon az állomáson az aluljárótengerben meg is tudja-e találni, az már egy egészen másik kérdés. Az egyik este (már meg nem mondom, hogy melyik volt az), teljesen meg voltam róla győződve, hogy bizony lekéstem az utolsó járatot, mert ahova levágtattam aluljáróba ott már le voltak húzva a rácsok. Aztán a taxihoz való pénzért autómata után kutatva teljesen véletlenül találtam egy másik aluljárót, amiről kiderült, hogy még nyitva van és onnan érhető el az én metróm. Ha csak egy perccel később lelem meg, már nem értem volna el az utlsó szerelvényt...

Szombaton viszonylag későn ténferegtem be a városba, némi sétálás és kajálás után kivágtattam a partra, hogy még egyszer találkozzak a lányokkal. Ők este egy fesztiválra mentek és előtte nem akartak semmi mást, csak a napon lazítani. Én csak megáztattam a lábamat, de megfogadtam, hogy legközelebb nem leszek ennyire előítéletes és kihozom magammal a fürdőcuccomat és jól megmártózom. Igazság szerint nem vagyok egy hatalmas vízimádó, aminek bizonyára van ahhoz is köze, hogy csak nagyon későn sikerült megtanulnom úszni és még most sem érzem magam igazán biztonságban a vízben. Erre jön még, hogy tengerparton leginkább csak szikláson voltam eddig, ahol béna módon mindig összevagdaltam magamat, úgyhogy eddig úgy gondoltam, hogy a tenger nem nekem való. A barcelonai beach alapján mindenesetre annyit lazítottam az álláspontomon, hogy a homokos tengerpartnak még adok egyszer egy esélyt =)

Innen aztán egyedül vetettem bele magamat a forgatagba. Elsétáltam az akváriumba és este megnéztem a fényshowal fűszerezett zenélő szökőkutat a Magic Fountaint. A kettő között tévelyegtem egy sort a város szűk sétálóutcáiban és egy utcai árustól szereztem egy jegyet másnap esére, egy spanyol gitár-quartett előadására. Mondjuk azt, hogy Ravel Bolero-jával nekem majdnem bármit el lehet adni =)

A jól megszokott módon ezen a ponton átadom a terepet a képeknek. Azok úgyis sokkal jobban értenek a meséléshez, mint én =)

Sagrada Familia

sajnos a rózsaüvegen áttetsző színeket nem tudja visszaadni a kép...

Hatalmas, és mégis nagyon légies

Csepp kis ajtó

egy a sok közül

egy darabka mennyezet a kriptában

Vandcucu. Sajnos jobb képet nem tudtam róluk csinálni a tök sötétben =)

Egy darabka beach

Iszonyú nehéz ám valakit megtalálni a parton. Még akkor is, ha telefonon el tudod érni az illetőt. A tapasztalat beszél belőlem =)

Két morénának hány farka van?

bambarákocs

De tényleg aranyosan bamba! =)

Ez az állat =D

Ez egy ilyen fényposzter volt, ahol hátulról megvilágítják a képet. Majdnem hangosan elröhögtem magam, amikor megláttam ezt a csodát =)

Sün

Disco-sün

még mindig sünz; egész komoly parti volt =)

qqcs!

De komolyan. Ezeken a lényeken azóta sem tudom túltenni magam =D

Csííííííííízzzzzzz!!!

Azért az nagyon vicces volt, ahogy a ráják meg a cápák így úszkáltak felettünk...

...miközben minket ez a csodás mozgószőnyeg vontatott

Ez kérem egy 1 az egyes bálnamakett. Bele lehet sétálni a száján keresztül. Mit tippeltek mi van benne? Hát persze, hogy a polipkiállítás. Itt kéremszépen eldöntték az évszázados vitát a bálna vs. óriáspolip küzdelem kérdésében.

=D

Ezt a csodás alkotást már a városban tévelygés közben fotóztam

art

A Magic Fountain-hoz még a folyamatos eltévedések mellett is túl korán érkeztem. Legalábbis én így gondoltam. Épp azon gondolkodtam, hogy hova menjek még el, a show előtt, amikor feltűnt, hogy gyűlik a nép. Nekem feltett szándékom volt, hogy jó képeket csináljak, ezért álvánnyal együtt mászkáltam egész nap a városban. Nem akartam elszalasztani a lehetőséget, úgyhogy gyorsan mégis letelepedtem a kép jobb szélén látható párkányhoz hasonló alakzatra (ez a kép már onnan készült). Ez volt a szerencsém, mert bizony később esélyem sem lett volna helyet találni...

A műsor eleje még teljesen világosban ment, ezért a fekete-fehér képek

a zene egyébként elég rosszul volt alávágva és olyan nagyon nem is éreztem azt, hogy a szökőkút tényleg "a zenére táncolna", de azért nem volt rossz hangulata

Egy ponton elvitte az egész showt a képen látható úriember, aki rózsaszín balettruhában (tütüben, balettcipőben), egy HelloKitty-s léggömbbel robbant be a tömegbe. Külön felhívnám a figyelmet az úriemberre, aki tablettel fotózza. Komolyan. Szerintem ez nagyon gáz. Tök sok helyen láttam embereket tablettel fotózni. Yeah. That is a thing now...

Itten már kezdett sötétedni és ezzel színesedni a dolog =)

Sajnos megint azzal a problémával kellett szembesülni, hogy a gép nem képes ezeket a vad színeket tökéletesen visszaadni. Mondjuk azért ezek elég különleges körülmények, szóval ennyi bibi belefér =)

És csak ekkorra nőtt meg a tömeg igazán!

És mindenki fotózkodott.

Egy ponton, valamikor 10 és 11 között aztán meguntam a dolgot. Addigra már elkattintottam vagy 100 képet és úgy éreztem, hogy újat nem tud mutatni aznap a kút, úgyhogy útra keltem.

De azért még egyszer az egyik közeli épület tetőteraszáról jól visszanéztem, hogy legyen majd mára záróképem =P

Folyt. köv.=)