Bergen Times: Spanyol kiruccanás (2. felvonás, 2. szín)

Jájjájjájj. Egyre messzebb és messzebb kerülünk attól, hogy valaha is utólérjük magunkat itt a blogon. A következőkben leírtak lassan két hónapos események. Nem is fogok sokat írni, inkábbcsak gyorsan összefoglalok, és felvillantok néhány képet, hogy lehessen haladni, mert egyre jobban szégyellem így magam.

Még mindig Spanyolország a téma, Márti javaslatára az út utolsó napját a Montserraton kirándultam el. Reggel felpattantam egy metróra, amiről gyorsan és kecsesen átlibbentem egy vonatra (kb 1 percem volt az átszállásra) és kibumliztam a Montserrat lábához. Innen libegő vitt fel a kolostorhoz a szebbnél-szebb túraútvonalak tengeréhez. A környék egészen pazar, a vastag kavicsos-homokos üledékekből egészen csodás formákat vájt ki a folyó és a szél. Mindenhol kúp alakú tornyok meredeznek az égnek és mindegyikken emberek csüngnek. Minden oldalukon! Komolyan mondom, ennyi sziklamászót egyben még nem is láttam. A délután nagyrészében egy mentőhelikopter cirkált a kúpok között és vagy nagyon nem talált valakit, akit pedig igen szorgosan és kitartóan keresett, vagy eleve elővigyázatosságból mozgásban tartanak egy gépet a helyi hegyimentők a mászószezon közepén. Mondjuk ez utóbbi elég komoly luxus lenne, de az előbbi opció meg elég valószínűtlennek tűnik...

A kolostor belsejét csak módjával tekintettem meg; iszonyatos tömeg volt, valami nagy nyugdíjasoknak vagy gyengénlátóknak szervezett endezvénnyel. Legalábbis a nagy számú egyenpólós idős emberből és a lobogókon szereplő logóból erre a következtetésre jutottam. Nomeg arra, hogy az idősek itt is tudnak egészen komoly pesti-kisnyugdíjas módjára viselkedni és figyelmen kívül hagyni mindent és mindenkit maguk körül. Ha nem figyelt az ember, akkor simán belegyalulták az járdába az elektromos kerekesszékeikkel. Persze itt jön be a képbe, hogy lehet, hogy tényleg mind vakok, vagy gyengénlátók voltak, de akkor meg talán nem ártott volna melléjük valami kísérő, aki figyelmezteti az embert, hogy még idejében el tudjon ugrani a veszély elől...

Mindenesetre a tömeg elől én gyorsan jól felmenekültem a túrista-ösvényekre és végigkirándultam az egész napot. Illetve ez nem teljesen igaz, mert estére azért igyekeztem időben visszaérni az esti spanyol-gitáros koncertre a Palau de la Música Catalana-ba. Előzetesen eléggé aggódtam, hogy alulöltözött leszek, mert előzetesen nem terveztem, hogy egy színháznak is igencsak csillogó koncertterembe látogatok majd, így csak terepi ruházatot hoztam magammal Spanyolországba, de mint kiderült a félelmeim igencsak alaptalanok voltak. A kisestélyitől a farmer-póló kombóig mindenféle formaruhában jelentek meg emberek, úgyhogy olyan nagyon nem lógtam ki a teremből. A második karéjra szólt a jegyem, ami körülbelül csak a harmadáig telt meg és az itt ülők többsége bizony még véletlenül sem spanyol volt. Mögöttem egy amerikai nagymama ült két leányunokával, mellettem egy kínai pár foglalt helyet, előttem pedig talán koreaiak ültek, de voltak még németek, brittek és méééég amerikaiak dögivel itt fenn. A földszinti nézőtér azt hiszem, hogy tele volt és ott talán tényleg ültek spanyolok is, mindenesetre szembeötlő volt, hogy mennyi a külföldi az előadáson. A terem maga csodaszép volt, amolyan operaházasan dúsan díszített, hatalmas csillárokkal (amiket valamiért szisztematikusan ferdén helyeztek el) és kifejezetten szép faragványokkal, valamint egy nagyon megkapó központi ablak-csillárral, ami egy éppen lehullani-készülő vízcseppet formázott meg üvegből.

A koncert nagyon klassz volt. Kicsit amolyan Igudesman & Joo utánérzése volt a dolognak, ahogyan a darabokba lépten-nyomon igyekeztek humort csempészni és amikor elővették a távirányítós jelenetet, akkor bizony egy kicsit már-már elcsépeltenek is éreződött a próbálkozás, de aztán szépen felhúzták a képzeletbeli értékelésüket, amikor a ráadásban négyen egyetlen gitáron játszották el a Bolero-t =) Bónuszként az egyik nő kifejezetten jól zongorázott, míg az egyik fazonnak baromi jó hangja is volt, szóval panasz biztosan nem lehetett az előadásra! (itt egy felvétel, ni, meg itt)

Hétfőn a gépem csak koradélután indult vissza Bergenbe, így volt még egy kis időm meglátogatni egy másik Gaudi tervezte épületet is, a Casa Batlló-t is. Ha a Sagrada Familia-ból nem lett volna elég világos, ez az ember egy zseni volt. Egészen elképesztő, hogy mennyi energiát és intellektust fektetett egy-egy épületének a megalkotásába. Az ablakkilincsektől a szellőzésig mindent, de mindent ő maga tervezett meg és mindennek a kivitelezésénél is jelen volt. Csak szuperlatívuszokban tutok beszélni róla =)

Pikcsörz:

Felvonódás

Természetesen nem én voltam az egyetlen magyar a kabinban...

A kolostor és a rá-épülő túristanegyed

Kb így néz ki az egész környék

Meg így =)

Esetleg helyenként így =)

Egy kis kápolna

Háttérben az Ebro-medence

Az a kép egy lerombolt remetelakból készült. Az egész hegy televan lerombolt remetelakokkal és a leírások alapján úgy tűnik, hogy egytől-egyig mindet a "Peninsula" háború (1804-1814) során rombolták le. Hogy kinek mit árthattak, az nem derült ki számomra...

Ez a kis párkány az előző képen látható lépcső fölött helyezkedik el. A két vérszomjas hegyikecske innen bombázta az arrajárókat a konglomerátomban igencsak lazán ülő kavicsokkal.