Első liepajai éjszakánk után bele is vetettük magunkat a hely felfedezésbe. Szerencsére az első napon Márti is szabad volt, így rögtön egy rövid túrával kezdtünk: ellátogattunk az ex-szovjet katonai állomásra, Karostára. Higgyétek el, sokkal jobb, mint amilyennek hangzik! Valahogy a maga sajátos furcsaságában szép ez a hely...
Hullámtörő gát Karosta határán, plusz mértéknek egy Chris (aki - hozzáteszem - nem egy alacsony fiú...:P)
 |
| St. Nicholas ortodox katedrális - ez is a volt katonai telep területén fekszik, a leginkább "élő" épület az elhagyott raktárok, szálláshelyek és romok özönében |
 |
| Reuse-recycle!!! Kuka a játszótér mellett. No, vajon miből készült...? |
A parttól messzebb lévő épületek is elég kísértetiesek: elhagyatott házak, befalazott ablakok, ajtók. De a tengerpart szerintem sokkal különlegesebb...
...már csak azért is, mert - hiába lakok már egy éve a norvégoknál, ott van Golf-áramlat - a tengerpart és a hideg eme fagyos duója számomra ismeretlen dolgokat kombinál... Például a jeget a kavicsos-homokos parttal:
Az ember és a romok jelenléte miatt pedig érdekes dolgokat csiszolnak meg hullámok:
 |
| Üvegkavicsok |
 |
| Téglából és malterből(?) csiszolódott kövek valamilyen furcsa, lilás-bordós homokon. Szerintem - bármi is ez - furcsaságában szép. (Geológusok? :P) |
Persze a part önmagában is egészen elvarázsolt. A parton növő fenyők olykor szerintem egészen egzotikussá teszik a tájat, a homokos-kavicsos part pedig csak szimplán szép.
 |
| Mini-folyódelta... |
Aztán persze ott vannak az egykori tengeri erőd masszív maradványai, amiket folyamatosan emészt, a tenger...
Hogy összezavart hangulatomat még jobban megkeverjem, utunk végén még egy magasba törő szélmalom is elénk állt, végképp összekuszálva a képet.
Mindent összevetve furcsa és különleges hely ez a Karosta, bár bevallom, az is lehet, hogy engem a tenger bűvöl el minden lehetséges formában, még akkor is, ha lemoshatatlanak a táj ember okozta sebei. De a kíváncsi, járjon utána és látogassa meg Mártit! ;-)
Túránk után a város felé vettük az irányt, ahol egy rövid séta után beültünk egy hokimeccsre (életem első hokimeccsére) a helyi jégcsarnokba, ahol figyelemmel kísérhettük, ahogy a helyi csapat, a Liepaja Metalurgs alaposan elveri a vendégeket... :P Ezen a ponton töredelmesen be kell vallanom (annak, aki még nem tudná), hogy reménytelen vagyok sportesemények nézését illetően. Zoli mellett az ember nem kerülheti el, hogy ne próbáljon meccset nézni - nohát, nekem az nem megy. Legalábbis TV-n nem. A fenti tapasztalat azt mutatja, hogy a helyszínen azért tudok rendesen szurkolni és lelkesedni (juhú!!!), de nagy összegeket azért nem érdemes a helyszínen történő átnevelésembe fektetni... :P
 |
| Pillanatképek Christől |
Mivel a híres liepajai Rock Kafejnica nem volt nyitva (sőt, mint később kiderült, végleg bezárt), így egy kis esti séta után még beültünk egy kis sörre és harapnivalóra egy étterembe, majd a hazamenetel mellett döntöttünk, hiszen Márti másnap korán kelt és tanított.
 |
| Kintfelejtett karácsonyi díszítés |
 |
| Karácsonyi manók a jégcsarnok mellett |
Másnap Chris-szel ketten vágtunk neki a városnak, a Mártitól kapott prospektusokat és térképeket követve. Bájos tengerparti kisváros tárult elénk, mely egy nap alatt tényleg bejárható...
Híres lett rockzenészek kéznyomai és egy metál-gitár (:P) a bezárt rockkocsma előtt
 |
| Piac, igazi posztszovjet hangulattal és az otthoni ételekre emlékeztető illatokkal. Ha itt laknék tuti, vásárolnék itt!!! |
 |
| Kísértetházikó - egykor szép lehetett, most ideális horrorfilmdíszlet |
A belváros felől is ellenőriztük a tengerpart minőségét. Egy park mentén közelítettük meg a partot, ahol egy kissé szögletes-szovjetes szobor is áll a tengeren veszett halászok és tengerészek emlékére...
Bár fogvacoktató idő volt, csontig hatoló széllel fűszerezve, azért engem itt is elvarázsolt a szürkés, hullámfodros tenger, meg az apró homokbuckákat hordozó part.
 |
| Lejárat a partra |
 |
| Kerékpár-tároló + kültéri alkotás |
 |
| Egy buck, két buck |
 |
| Csoda-furcsa homok |
Egészen addig sétáltunk a városban, amíg nagyon nem kívánkoztunk valami fedett helyre a havaseső elől. Szürkület felé adtuk meg magunkat, de addig még láttunk szecessziós cifrapalotát...
...skanzen-szerű épületegyüttest...
... és megcsodáltuk az egyetemet is...
A másnapi, utolsó liepajai napomat Márti asszisztenseként töltöttem, amit meglehetősen élveztem! Miudenféle mókákat találtunk ki a különböző órákra, és ha gyerekek legalább annyira élvezték őket, akkor minden rendben van. :P
Először Márti tartott egy trigonometriás matekot...
Aztán együtt tartottunk egy táncórát negyedikeseknek. Márti előre megkérte őket, hogy 'Szia Iló!'-val köszönjenek, úgyhogy teljesen el voltam ájulva tőlük! :P Ez csak fokozódott, amikor bemutatták, hogy kecskést már tudnak járni! :)
Mindezek után Mártival bemutattuk az aznapi óra tananyagát és betanítottuk a Balázstól megtanult csárdás elemeket (ezúton is ezer köszönet, Balázs!!! ;-)), de persze egy negyedikes osztálynál a legtöbb hercehurca azzal volt, hogy "fúúúúúj, párba kell állni!!!" vagy "fúúúj! meg kell fogni a másikat!!!". Nem mondom, hogy nem ismerős a szitu... :P Node mindent bevetettük, hogy munkára... illetve táncra fogjuk a húzódozókat és még fel is kértük azokat a fiúkat és lányokat, akik kevésbé voltak hajlandóak maguktól táncra perdülni...
Egy kis pihenés és ebéd után tartottunk egy amolyan délutáni angol olvasóklub-órát, ahol "autentikus" magyar kultúrelemként Drakula gróf történetéről olvasnak a diákok Mártival. Kitaláltuk hát, hogy a maroknyi diáknak elő kell majd adni az első fejezetet és hogy példát is mutassunk nekik, előadtuk nekik hárman elsőként, de magyarul! Utána pedig segédkeztünk a csoportoknak. Egészen aranyos előadások születtek! :)
Ezután pedig magyaróra következett, ahol én kezdtem egy angol nyelvű kiselőadással Magyarország természeti értékeiről, aztán Mártival ketten fejeztük be azzal, hogy megtanítottuk az ez/az mutatónévmás használatát és néhány növény/állatnevet.
Pedagógusi kötelezettségeinket egy tanároknak szóló angolórával fejeztük be, aminél én kaptam meg a haladó csoportot. Be kell, hogy valljam egy kis ejnyebejnyével magam felé és feléjük is, hogy itt voltam a legkevésbé felkészült, mivel nem tudtuk egészen pontosan belőni előre, mennyire is haladó ez a szekció, de ugyanakkor a három tanítvány közül kettőből alig tudtam valamit kihúzni, olyannyira nem tűntek motiváltnak. Node, van még mit gyakorolni, ez a nap pedig nagyon motiváló élmény volt! :) Aztán ki tudja, hogy lesz-e ez még így se... :)
A napot végül jól megérdemelt interaktív-táblás mókázással zártuk....
Este még búcsúzóul egy amolyan igazi vidéki kiskocsmában kipróbáltuk magunkat biliárdban és az alábbihoz hasonló remek képeket készítettünk egymásról... :P
Másnap én búcsúztam Mártitól, és Chris-szel (aki még a hétvégéig maradt, de azért egy napra feljött velem a fővárosba) fogtunk magunknak egy korai, Rigába tartó buszt. A napot nagyrészt az óvárosban töltöttük, sétálgattunk, fotózgattunk és beszélgettünk. A fényképvadászatról íme néhány eredmény...
Imádom ezeket a szűk utcákat!!! Mindegyikbe más torony kukucskál be...
 |
| Itt találkozó volt, kérem... |
Nem bírtuk megállni, hogy még egyszer vissza ne térjünk az Alába egy ebédre. Igyekeztünk autentikus lett fogásokat rendelni, vagy legalábbis azokat, amikről az étlap így nyilatkozott. Nem kellett csalódnunk és bár az étel névére már nem emlékszem, azt bizton állíthatom, hogy a cipóba töltött borsó-készítmény salátával, amit én rendeltem, nemcsak kiadós és laktató volt, de finom is! :)
 |
| Felül Chris, alul az én ebédem |
Ebéd után azért még tornáztattuk magunkat további sétákkal...
 |
| Behavazott kőszörnyecskék az egyik téren... |
 |
| Riadalom és felszállás!!! |
A szabadságszobor alul és felül
Végül egy múzeumba is betértünk, a rigai Art Nouveau kiállításra. A múzeum Riga egyik igen takaros negyedében található egy kívül-belül szépséges épületben. Tulajdonképpen egy stílusosan, korahűen berendezett lakás az egész, de igencsak kedves, íme egy kis montázs a beltérről:
 |
| A kedvencem a lépcsőház volt... |
Csavargásunk során belebotlottunk egy amolyan karácsonyi jótékonykodást serkentő akcióba, ami ha jól sejtem egy állatmenhelynek gyűjtött adományokat. Íme a nyúlváros, különös szeretettel Gábnak és Reninek (nomeg Amigonak)! :)
Itt a nyúlvárosnál sikerült felfedeznem, hogy a telefonomat sikeresen a reggeli buszon hagytam. Nagy szerencsénkre háromszavas német szókincsünkkel sikerült megbeszélni a buszsofőrrel, hogy hol és mikor tudja a megtalált telefont visszaadni, amiért ezúton is kimondhatatlanul hálás vagyok ennek a jóakaró és becsületes embernek! :)
Búcsúzóul még egyet sétáltunk a feldíszített parkban...
...majd én búcsút vettem Rigától, Lettországtól és Christől és útnak indultam a reptér felé...
Búcsúzóul a lett kalandoktól (legalábbis addig, amíg Zoli nem számol be májusi kiruccanásáról), csak annyit írnék, hogy tessék látogatni a balti államokat, mert szépek, izgalmasak és sokszor eszünkbe sem jut, hogy milyen klassz élményekkel várják a nyaraló... avagy... telelő turistákat! =)
