Mint azt bizonyára többen észrevettétek, minden előzetes figyelmeztetés nélkül, orvul elvonultunk nyáriszünetre és nem csak in person, hanem úgy-amúgy bimbirimmblogügyileg is. Testületileg. Mondjuk nyilván ez az olvasóközönség komoly százalékát annyira különösen nem zavarhatta, hiszen ilyenkor nyáron aki csak teheti mindenki igyekszik nyaralni, így aztán a zinternet is aluszik. Meg ilyenek.
Mi nyaralás címén - ahogyan azt egy jó szittyamagyar is megirigyelné - átkalandoztuk Európát. Visszacsapó íjat és lovat nem vittünk, de véleményünk szerint ezeket a kellékeket maradéktalanul kiváltottuk egy-egy fényképezőgéppel és stoppolással. Mindazonáltal a nyereg alatt puhított hús is elmaradt, ráadásul még Augsburgba sem jutottunk el! Borzalom. Mondjuk ezek nem is szerepeltek előzetes terveinkben =P Hogy a szörnyű hiányosságok ellenére legyen mit felmutatni, azért csak bevettük Brémát, Berlint, Drezdát, Nymburkot és Prágát is szépen sorban. Úgy a magunk módján; mosolyogva, vidáman, a kis kék elefánt támogatásával =) Egyébként ő lassan Hannibál seregében is ezredesi (vagy ahogyan akkortájt az ezredeseket hívták) rangban járhatna már.
Végül aztán még haza is eljutottunk jónéhány napra. Nagyjából Prágáig egészen jól dokumentáltuk a dolgokat - kattogott a retesz a fényképezőben rendesen - de aztán hazatérve letettük fegyvereinket, hogy mégtöbb időt szakíthassunk mindenkire. Az otthon töltött időről szerintem nem is nagyon fogunk most sem írogatni. Legyen elég annyi, hogy nagyon-nagyon jó volt. De tényleg. Köszönjük mindenkinek!
A blog menetrendje a továbbiakban valahogy úgy fog alakulni, hogy én (zoli) alkotok majd egy (vagy több) bejegyzést a pireneusoki terepbejárásról és Barcelonáról, mert azzal még nagyon adós vagyok, aztán pedig Ilóval közösen (vagy felváltva) írogatunk majd a hazaútról. Röviden: megint képeskönyvet csinálunk a blogból =)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése