2012. május 11., péntek

Hópelyhes beharangozó



Mielőtt elfelejtenétek, hogy a bimbirimm-blog létezik, gyorsan jelentkezem egy rövid előzetessel. =)
A következő bejegyzést tőlem a várva várt Winter Ecology terepgyakról olvashatjátok majd, és csak azért nem most rögtön, mert úgy tűnik - jajjcsaknehogyelkiabáljam -, hogy holnap dolgozni fogok (egyelőre csak alkalmi és csak egy nap), utána pedig (hétfőn) jól levizsgázok az imént említett tárgyból. Ennélfogva jelenleg is a tananyagot próbálom a fejembe pakolni (látjátok, ugye? =P), olyan kitérőkkel, mint például az alábbi gyönyörűségek nézegetése:


...valamint...

Aki még többet szeretne, kattinson ide!
 A nézegetés persze szigorúan korlátozott mértékben és teljesen indokoltan történik: vizuális élményt és szemléltetést szolgáltat az egyik vizsgakérdés kidolgozásához. =)

A parányi hópelyhek egyébként az eheti kurzus utáni egészen otthonos mérettartományba kalauzolnak - ma fejeztük be ugyanis az ötnapos intenzív Pollenanalízis című kurzust John és Anne vezényletével. (Nagyon dióhéjban: mindenféle üledékekben és rétegsorokban polleneket keresünk, azokat beazonosítjuk és ebből próbálunk arra következtetni, hogy milyen volt, hogyan változott a területen a növényzet.) Itt délelőttönként 150-200 diányi tömény fejtágítást kaptunk (elméleti alapok, statisztika, modellek, esettanulmányok, meg amit akartok - mindez britisinglisül tálalva =)), délután pedig csücsültünk a mikroszkópok előtt és próbáltunk legalább 150-200 avagy még több pollent beazonosítani egy közeli tó üledékéből... Némi illusztráció (persze ezek csak netről vadászott képek, de így képzeljétek el):

... nem mondanám, hogy nem csinosak, de nem mindig adják ki a nevüket könnyen... :P
Egy kis ráadásként még megismerkedtünk a pollenanalízis egyik új üdvöskéjével, ami (és NEM aki) nem más, mint a Classifynder. Ez tuti csak nekem érdekes, de ha valaki esetleg el akar ámulni a digitális képfelismerő-rendszer  mikroszkópos alkalmazásán, annak íme. A többieknek elég, ha annyit tudnak, hogy egy, az arc- és ujjlenyomat-felismerő rendszerekhez hasonló kütyüt próbálnak a kutatócsoporton belül arra idomítani, hogy felismerje a térség polleneit és hatékonyságával munkanélküliségre (de legalábbis jelentős átképzésre) ítéljen pár paleoökológust. Na persze, ettől elég messze vagyunk: a kütyüből, amit Új-Zélandon fejlesztenek, a világon kevesebb mint tíz darab van - a csoport anyagi forrásait jól jellemzi, hogy itt Bergenben rögtön kettő is...

 A kurzus igen tömény volt (Johntól nem is vártam mást), de alapvetően érdekes. Már csak az hiányzik, hogy a kiadott témában megszülessen 6-8 oldalnyi szép, átgondolt esszé, ami ~15-20 cikk megemésztését tételezi fel - és kurzus teljesítve! =) Node nem panaszkodok, van időm rá...

Node visszatérve az indító témához: amíg nincs kész az emlegetett bejegyzés, íme egy kis képes ízelítő, a történetre pedig várnotok kell! =)


Szorítsatok hétfőn!!! =)

pusz.iló

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése