Tegnap este végre leadtam az első cikkem első verzióját a két témavezetőmnek véleményezésre, kommentálásra, korrektúrázásra. Ez azért lényeges, mert az elmúlt bő másfél-két hetemet egyértelműen az töltötte ki, hogy ezen túllegyek. Ennek az egyik sajnálatos folyománya, hogy egészen eddig nem tudtam időt szakítani egy épkézláb blogposzt megírására sem, pedig a szülinapi hazalátogatásom egyértelműen megírásért kiáltott. Ezt igyekszem most - így bő két hét késéssel pótolni.
Alap szituáció: Zoli hazalátogat szülinapozni, családozni, barátozni, ügyintézni, ellátmányozni, cuccokat szállítmányozni. A terv úgy szólt, hogy február 9-én éjjel érkezem és 13-án délután már vágtázom is vissza Bergenbe, hogy tudjak a cikkre koncentrálni. Az előzményekhez tartozik még, hogy egy kicsit göthöltem már az út előtt is, sőt már Grenoble-be sem a legegészségesebb formámban sikerült ellátogatnom. a hazaút ennek ellenére rendben indult, egészen addig, amíg repülőre nem kellett ülnöm. A gépen aztán kiderült, hogy az enyhének tűnő náthám ezúttal komolyabb problémát fog okozni, mint amire én lelkiekben fel voltam készülve. Egész úton azzal szenvedtem, hogy a fülem égtelen módon fáj és főleg leszállás közben recseg ropog az egész zagyam és sugárzik végig le minden a nyakam két oldalán. Amsterdam konkrétan elgondolkodtam rajta, hogy biztosan mégegyszer gépre akarok-e ülni, de aztán arra jutottam, hogy olyan nagyonsok más választásom nincsen, mert a reptéren azért mégsem szeretnék ottragadni. A második út aztán ha lehet még rosszabb volt mint az első és utána még kb másfél két napig azon panaszkodtam mindenkinek akivel csak találkoztam, hogy nem hallok semmit se.
Ennek ellenére igyekeztem találkozni mindenkivel, akivel csak lehetett (ezúton is köszönet és hála, amiért elviseltetek) és próbáltam elintézni mindent, amit csak tudtam. Szombaton délutánra aztán világossá vált, hogy nem úszom meg anélkül, hogy orvoshoz kelljen mennem. Ez azért volt különösen izgalmas, mert - mint kiderült - ha akarnám se tudnám elérni, hogy egyszerre két EGT tagországban legyen társadalom biztosításom és mivel már Norvégiában fizeti utánam az egyetem, ezért csak az itten Európai Egészségbiztosítási Kártyámat tudtam felmutatni az orvosnak, amikor "ellátásért esedeztem". Szerencsére anyuéknak volt egy fül-orr-gégész ismerősük, aki pont rendelt szombaton és ő vállalta, hogy vet rám egy pillantást. A diagnózis Fülkürthurut lett, a kezelés antibiotikum, infralámpázás, orrspray és a repülés elleni heves ellenjavallat.
Sebaj, gondolta Zoli, majd átfoglalom a jegyemet néhány nappal későbbre. Volt már ilyen eset, akkor semmi gond nem volt ebből. Ezúttal azonban úgy tűnik, hogy sikerült valami olyan olcsó jegyekre rátennem a kezemet, amelyeknél az átfoglalás nem volt opció. Miután ezt sikerült a KLM amsterdami központjával megerősíttetnem jött a B-terv. Zolinak ugyanis vagyon utasbiztosítása ám, amit mikor máskor használjon ki az ember, ha nem ilyen helyzetekben! Újabb telefonálgatás, ezúttal Koppenhágába, merthogy a biztosítóm ott üzemeltet call-centert. Egy nagyon kedves, Marcus nevű dán sráccal sikerült beszélnem, aki legnagyobb meglepetésemre időről időre beszúrt az angol mondatok tengerébe egy-egy szép magyar mondatot is, mert mint kiderült ő hobbiból pont magyarul tanulgat mostanság =) Egy raklapnyi információt bekért, majd megegyeztünk abban, hogy amint küldök neki leleteket, ők rendezik nekem az új repjegyet. Ezzel ugye az volt a picinke bökkenő, hogy engem nem-hivatalosan láttak el már az első körben sem, mert az EUs EÜ kártyára csak akkor látják el az embert, ha az minimum haldoklik...
Round no. 2. Zoli hétfőn reggel megint az orvosnál kezd, szépen megkéri, hogy valahogy - bárhogy - hivatalos papírt is adjanak már róla, hogy én itten ilyen füllel nem repülhetek. Szerencsétlen asszisztens nő végigtelefonálja a fél rendelőintézetet, mire sikerül valahogy kitölteni a gépben az ambuláns lapot úgy, hogy nem TB számot, hanem az EÜ kártyámon lévő adatokat használják. Természetesen csak úgy megy a dolog, hogy azt írják rá, hogy a probléma akutt (bárhogyan is kell helyesen leírni ezt a szót).A papíron az áll a diagnózis mellett (természetesen magyarul), hogy repülésre 2-3 napig alkalmatlan, szerdán kontroll. Ez utóbbi csak azért került a lapra, hogy biztosan ne akarjanak nekem csütörtök előttre repjegyet foglalni. Hosszas hálálkodás után uccu haza, papír a scannerbe, scannelt doksi e-mailben a biztosítóhoz. Este jön a válasz, hogy nagyszerű, szerdán menjek el a kontrollra és ha megvolt küldjek róla papírt, hogy repülésre alkalmas vagyok. Nyihiiii. Hát persze! Mi sem egyszerűbb! Már az első körben is iszonyat macera volt elláttatni magam, de sebaj!
Szerdán kontroll, a doktornő néz rám nagy szemekkel, hogy "Nem volt jó a papír?". Mondom neki, hogy "De, túl jól sikerült, mert teljesen komolyan vették a kontrollt és most arról kérnek igazolást, hogy a kontroll alapján tényleg repülhetek.". Mondjuk a doktornő azt mondta, hogy azért egy kicsit nyugodtabb, hogy meg tud nézni mégegyszer, mielőtt tényleg gépre ülök, mert hétfőn még elég csúnyán néztek ki a dobhártyáim, de papírt már csak úgy tud adni, hogy kézzel ráírják a kontroll eredményét az eredeti ambuláns lapra. Az mondjuk egészen vicces volt, hogy az asszisztensnő körmölt a papírra, mert az ő írása olvasható, ellentétben a doktornőével =) Péntekre röpkéssé lettem nyílvánítva bár a lelkemrekötötték, hogy mielőtt felszállunk calciumusc-ot kell innom és jól be kell sprayznem a nózimat. Nagy hálálkodás megint, aztán újra uccu haza, papír a scannerbe, scannelt doksi e-mailben a biztosítóhoz. Este jön a telefon, hogy oké, minden rendben van, foglalnak nekem repjegyet péntek délutánra. Ezen a beszélgetésen azért picit fönnakadtam, mert úgy vettem ki a csaj szavaiból, hogy az egészet lefordíttatták és megnézették egy orvossal is. Nagyon tutira mentek, annyi szent =)
A visszaút már sokkal-sokkal simábbra sikeredett. Igaz ugyan, hogy még a hétvégén is recsegett-ropogott néha a fülem, de csak megúsztam egyben a kalandot. Hogy igazán pozitívan zárjam le ezt a rémesenhosszú, kórosanképnélküli bejegyzést azt mindenképpen hozzá kell tennem, hogy annyi haszna azért mégis volt ennek a herce-hurcának, hogy sikerült tényleg mindent elintéznem, amit akartam, mégtöbb emberrel sikerült találkoznom és még az Estike Nyitóbuliba is sikerült belecsöppennem, ami azért jót tett a lelkivilágomnak =)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése